Simon Alena: NEM TUDOM
miért történik minden úgy, ahogy történik. A Csönd, a Béke, a Szeretet talán választ ad mindenre. Ez az egyetlen Jó. Csoda már nem is kell, csak beárnyékolná, ami lényeges. Fáj, de ha a cél a jobb, barátibb, emberibb, őszintébb kapcsolat, akkor megéri, és tulajdonképpen minden jól van, ahogy van.
te is,
én is,
egy kisváros csendes életében.
Vidáman sütött a nap a parti kavicsokra,
beragyogott minden utcát, házat, kis szobát.
A hírt nők és férfiak hozták.
Egy napon gyerekzsivaj kopogtatott be hozzám,
kinyitottam hát az ajtót,
majd' összekaptak néhány mondatukon. A festő...,
képzelje, a festő elköltözik! -magyarázta a legkacérabb.
Még ma! - vágta rá a másik,
s azzal vidám-zsibongva elnyargaltak.
Rólam válaszul lehullott a szó,
minden gondolat,
lefelé nézett lelkem az ajtóban...
Nem vettem észre,
közeledésünk távolodás volt csupán,
semmi más.
Fájdalmamra kiszáradtak a fák,
s megindultak a közeli dombok.
Mintha bedeszkáztam volna a házam,
úgy rohantam le a tengerpartra,
lelkem szétszaggatva
álltam ott soká,
szememben a naplemente,
folyt a fénye,
folyt a könnyem...
Dühösen kavicsokat dobáltam széjjel.
Én voltam az a gyermek,
akkor értettem meg,
aki ott járt, s az egyetlent űzte,
hiába,
balgán,
mégis elkésett.
Szégyelltem.
Csak ordítottam és toporzékoltam.
Attól a naptól kezdve minden délutánban
téged kerestelek.
És napok teltek,
évek múltak,
egyszerre csak észrevettem,
csendesebb lett minden földi érzés bennem,
akkor könyvek lapjairól újra szóltál hozzám,
és én hallgattalak.
- Hogy is volt?
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése