 |
| Kávéházi kilátás az Operára az Andrássy úton |
 |
| Edward Hopper: New York Movie (1939) |
Simon Alena: KapcsolatokA Nő szeret.
Szeret egy Férfit.A Férfi is szeret,csak épp egy másik nőt.És a másik nő?No kit szeret, ugyan kit?Egy hörcsögöt.A hörcsög is szeret.Szereti a szemeket.S a búzaszem mit szeret?Napfényt, arany esőt s a jó talajt.Az ég alatt, a föld felett,szóval itt a lelkek közöttvalami így végleg elveszett...Hitted valaha?Az Egészet sohasem,talán a Részletet...De részletkérdés volna csak,vajon érezték-e, értették-ea másikban önmaguk?Meglehet, egyszer sem...Ó, igen, a részletek!A részletek nélkülözhetetlenek!De hiszen volt egy mozdulat,egy ölelés, egy első, utolsó(?),s vele egy (hazug)szó: "szeretlek"
Simon Alena: Amikor találkoztunk
Amikor találkoztunk, előtte éjszaka veled álmodtam, arról, hogy először jártam nálad. Flegmán engedtél be az ajtón, és beljebb világodat megismernem. S mivel korábban soha nem beszéltél róla, számomra akkor derült ki, szüleid élnek, sőt együtt élsz velük, csak mégis mintha külön, mert abban a nagy lakásban a te lakrészed szinte egy különálló garzonnak minősül. Nem hozott lázba téged jelenlétem. Mit sem törődve velem, vagy nem velem - gondoltam akkor -, most is éppúgy heversz az ágyon, mint nélkülem. Hajad zilált volt, hosszú és szőke, s te mint valami elvarázsolt figura, céltalan léteztél az estében. Akárhogy is csűrtem-csavartam volna neked annak tényét, hogy lásd, végre itt a várt pillanat, itt vagyok veled most és először, éreztem rajtad, hogy ennek te örültél vagy nem örültél, de arcráncaid semmit nem árultak el. Anyád lépett be hozzánk váratlanul, s rajongott körbe engem kissé, ő is csak hűvösen, és mesélt is rólad, hogy te mindig ilyen vagy, meg kell téged szokni, ilyennek elfogadni, másképp nem lehet elviselni sem. Egyedül a szemeid, mintha a tekinteted sejtetett volna mégis cseppnyi örömet benned ottlétemről. Nem szóltál, csak néztük egymást. Néztelek téged meg a szobád, s arra gondoltam, egészen másképp képzeltelek el. Az egész este valamiféle befulladt, totális csalódás volt, mint élmény, te és a világod. Anyád időnként betoppant, kopogtatás nélkül, s ettől a hideg is kirázott minden alkalommal. Jött, mert kínált ezzel-azzal, te még hellyel sem. Így aztán nem tudtam, leüljek-e melléd, vagy sem, s ha megteszem, benned milyen indulatokat robbantok majd. - Nahát, mondhatom, szép kis találka ez nagyon! Persze, hogy szomorú lettem. S az is bántott, hogy ebből, az érzéseimből, te egy picit sem veszel fel, semmit nem érzékelsz belőlem, mintha ott sem lennék - keserű volt a felismerés. Nem zavartatva magad továbbra sem, engedted el tested a pamlagon, mint aki benyugtatózta magát - így érted el velem, hogy ezek után még aggódni is kezdjek érted. De minek is? Fogalmam sincs. Kínos csended már-már nem is volt az, több volt annál is, halálos! Körül néztem a szobádban, hatalmas belmagasság volt, rengeteg polccal, rajtuk könyvvel, meg temérdek festmény össze-vissza állítva, döntve, fektetve hanyagul, s a szoba közepén ágyad, ahol arra gondoltam - így a koordinátáit is látva, hogy megeshetett veled rajta ott már bármi... Végül megunva ezt a légyottot, ha nevezhető volt egyáltalán annak, úgy léptem ki az ajtódon, hogy attól tartottam, valójában észre sem vetted. De minek is. Az ajtón túl már hiába zokogtam, tudtam, te biztosan meg sem hallod.
Az elért helyezésem ezúton is szeretném megköszönni a zsűri tagjainak: Beri Róbert, Csák Gyöngyi, Kőhalmi Ildikó, Payer Imre, Pethes Mária, Petz György, Serfőző Attila és Zalán Tibor költőknek!
 |
| Mother and daughter at story time (postcard, c. 1900.)
Simon Alena: Egy kicsike színpadon
Könnyű annak a nőnek,
aki szingli
és a világot csak átlézengi,
aki, ha úgy dönt este hatkor,
hát akkor este hatkor
lemegy, vagy elmegy…, hogy hova? –
nos, ezt rábízom az olvasóra!
Én másfajta világot ismerek,
hármunk világát, ahogy élem,
mikor este megfürösztve
gyermekeimet
ágyba bújtatom őket, és ott
várják a jól megszokott
kakaós tejüket, amiből még
soha nem volt elég.
S olvasom az esti mesét,
én azt ismerem, igen, amit
Rónay György megírt, a verseit,
hogy miként járt pórul a tolvaj,
és milyen is
az egér, macska igazi barátsága.
S míg kincseim
álomba szenderülnek, én is
álmodom mellettük egy kicsikét.
Elképzelem esténként, hogy
színésznő vagyok,
ki épp most lép fel a színpadra
roppant tehetséggel, s átéléssel
veti bele magát a macska,
majd az egérke szerepébe.
Szerep igen,
de micsoda szerep! - ahogy
a költő ezeket papírra vetette,
hogy ki-ki álmodja álmát,
álmodhassa, és még tovább…
Anya vagyok. S minden este
egy kicsike színpadon,
mint nagyszerű színésznőt,
úgy tapsol vissza a közönség.
Telt házas előadás lesz holnap is!
|
Simon Alena: Hol vagyunk mi?
Tulajdonképpen nem is színházban, mindinkább egy repülőtéren érzem magam, ahogy állunk a terminál kellős közepén, nyüzsgő forgatagban, csak valahogy az információs táblát, a kiírást nem látni sehogyan sem. Indulás? Érkezés? Vagy egy újabb állomás, átszállás? Várakozás a következő járatra, csatlakozásra? S mellettünk? Az embertelen zajos tömeg. Millió és millió egy történet, sors, életérzés, tapasztalat, hangulat egy óriási tükörteremben. És ebben a fura-kusza kavalkádban talán nincs is másra mód, csak befelé üvölteni valamennyi fájdalmunkat, a reszketést, félelmeinket, és persze azt a cseppnyi megtalált boldogságot, amit jelenthet számunkra a másik, puszta létezésével is. Békeidőben ez egy színesebb, vibrálóbb sokaság. De volt már ez az embertömeg csöndesebb, csontsovány éhesen fázó, barakkokban elszállásolt, üldözött senki is! Hol vagyunk mi? Miféle életveszélyben sodródunk egymáshoz, vagy épp egymástól el? És miért? Miért vagyunk egymásért, vagy egymás ellen?
Valahányszor elkapsz egy-egy gondolatot a csarnokban, felfigyelsz rá, mert megérintett, megérintett az őszintesége, s kíváncsi arccal kutatni kezded, vajon ki mondhatta az imént a következőt: "ez a világ ellobban, ölelj engem még jobban"? Keresel valakit, miközben tudod nagyon jól, hiszen az évek során tisztába jöttél a ténnyel, kegyetlen idő sodorja létezésünk. Mégis várod. Kutatod őt. Úgy tűnik, egyetlen találkozás sem történik az összhang jegyében a rendelkezésre álló vegyes tapasztalatok birtokában, mint például letelepedés, átutazás, visszatérés, menekülés, szemlélődés, emlékezet. Keresed, és még valójában azt sem tudod, mit fogsz tőle kérdezni majd. De ha megtalálod az elejtett mondat tulajdonosát, szívesen leülsz mellé, és beszélgetni kezdtek, meghívod egy teára, vagy csavarogni, sétálni a partra. Ne törd a fejed, mit mondana Neked!
- Ha egyszer elzokoghatnám, mivé lettek álmaim, s velük én magam is, esküszöm, mi lennénk az újkori Bonnie és Clyde! Gyere, menjünk innen, menjünk a francba! Fázom...
 |
| Katt a nagyobb képért! |
 |
| Rippl-Rónay József: Amikor az ember visszaemlékezéseiből él |
 |
| Tamara De Lempicka: Lány zöld ruhában |
