Azóta

Simon Alena: Azóta

Itt és Most -
áthúzva áll.
Leomlott falak
csupán. Emóció
mind!
Ezt megtanultam.
Nincs tér.
És nincs idő.
Csak a lét!
Létezésünk 
egyedül(i)!
Állunk 
a tömegben,
"ezekkel"
szemben,
magányosan.
Kabátunk is elhagyott,
vagy megkopott,
de nem hord(hat)juk.
Pedig hideg van.
A szél egyszer csak
Eléd sodorta
létezésemet, s én
észre sem vettem,
csak mikor
megszólaltál már. 
Létem titka így
talált Rád,
bár meglehet,
nem engem vártál,
és soha nem is vársz...
Mindegy!
Beszélgetni kezdtünk.
Időmbe telt 
mire felfogtam,
ez a dolog más,
egy örökké-valóság.
Mindegy, hogy 
'merre' vagy,
és én 'mikor' írok,
mert mindez csak 
vonatkoztatás,
aprócska semmi(k)
a kifeszített
tény-fény-képeken!
Felébredtem rá.
Látni akar(ta)lak,
érteni, érezni 
soraid és szavaid. 
Ezért (hát) minden(t megteszek)!
Olvaslak.
Nézlek.
Figyellek.
Kutat(ta)lak.
Hallgatlak.
Újra és újra,
míg lefutom
az összes kört,
mit kaptam.
Őszinte vagyok,
s ha feltárom magam, 
meghalok,
de meghalok,
ha nem.
Így állok 
'azóta' is
Előtted,
de lehet, Te
észre sem veszel.
Mindegy!
Mert mindez 
nem számít nekem,
ha fájdalmaddal
teli a szíved,
és szomorú a szád. 
Tudom, tudom...
Tudom jól, Ritter,
keserű a borod,
és a kenyered.
Egymagad vagy,
hiszen senki sem lát.
Fogadd el hát,
sokat ér, sokat ér:
Egyszer majd
jön valaki,
s Rád talál!

2005. december